Alapítványunk 1999-től minden évben megszervezi az erdélyi magyar civil szervezetek fórumát. Ezek a rendezvények elsősorban az erdélyi magyar társadalom hasznát szolgáló ismeretek, gondolatok és elképzelések köztudatba kerülésére adnak lehetőséget, illetve arra, hogy a civil szervezetek kapcsolatba kerülhessenek egymással, egymásrautaltságukat felismerve összehangolhassák erőfeszítéseiket fejlődésük és működésük hatékonysága érdekében.

Mivel a civil szférát több, különböző szakterületre összpontosító szervezet alkotja, a fejlődés érdekében nagyon fontos a közös fórum, egymás problémáinak, terveinek, a különböző régiók sajátos helyzetének megismerése. Konferenciánkkal erre teremtünk lehetőséget.

Konferenciáink mindig egy adott témára összpontosítva szerveződnek, mely téma az éppen aktuális társadalmi kérdéseket, ezeknek a civil szervezetek számára releváns felvetését helyezik előtérbe. Eddigi konferenciáink a következő témákban szerveződtek:

·        A civil szervezetek szerepe a társadalomban – 1999

·        A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben – 2000

·        A tudás mint társadalmi erőforrás – 2001

·        A civil társadalom és az önépítkező intézményfejlesztés – 2002

·        Együttműködés, érdekvédelem és szakmaiság a civil szférában – 2003

·        A civil szféra esélyei az EU-s csatlakozás folyamatában – 2004

·        Civil szervezetek és a közösségi önrendelkezés az EU-s csatlakozás folyamatában 2005

·        Közösségi forrásteremtés – 2006

·        Európai Uniós Források – 2007

 Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) immár tízedik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar civil szervezetek fórumát. Civil világunk aktuális kérdése, melyet idén a december 5-6.-án sorra kerülő Civil Fórum konferenciánk témájául választottunk: Értékünk az ember.

 A civil szféra meghatározó alapja és jövője: az EMBER – azok, akik ebben a szektorban dolgoznak és azok, akikért szorgoskodunk. A sokmilliárdokba kerülő néhány kilométernyi autópálya és aszfaltcsík nem sokat ér, ha közben a társadalmi, közösségi és magán-életünkre egyre inkább jellemző a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság. Számos fejlesztés hiábavaló, ha az szétzülleszti az egészséges és éltető emberi kapcsolatokat. A változás kulcsa az ember! Az értéket az emberben kell „tetten érni”, felébreszteni és kiteljesíteni szellemiekben és lelkiekben egyaránt. Hogyan? Milyen szerepe van ebben a civil szervezeteknek? Milyen emberek azok, akik civil szervezetekbe tömörülnek? Milyen jelenünk van és milyen jövőt szeretnénk? Ezekkel a kérdésekkel hívjuk a kedves érdeklődőket rendezvényünkre.

 A konferencia munkálatai ez évben is plenáris előadások, illetve tematikus szekcióülések és vitafórum keretében zajlanak. A szekciók munkálatai kerekasztal-tanácskozások keretében a plénumban felvezetett következő hat témakört bontják részleteire: Képzések, humán-erőforrás fejlesztés; Strukturális Alapok civileknek; A civil szféra és az önkormányzatok együttműködésének lehetőségei; Forrásteremtés és élet a pályázatokon túl; Nyilvánosság és társadalmi részvétel; Önkéntesség – a civil társadalom meghatározó erőforrása.

  A Civil Fórum résztvevői a rendezvényen szerzett tudással és kapcsolatokkal a közjót szolgáló munkájukat, valamint szervezetük anyagi fenntarthatóságát javíthatják. A rendezvény által nyújtott együttműködési lehetőséggel az általános, mindannyiunkat érintő pénzügyi nehézségekkel és feladatokkal is megbirkózhatnak.

  Program

  Civil Forum bemutató

  Jelentkezési űrlap

  Hasznos információk

  Partnereink

  Támogatók

  Elérhetőségek

  Vissza a főoldalra